A 4Voice 100%-osan magyar tulajdonban álló cég, amely 2002 óta tölt be
kiemelt szerepet a távközlési szektorban. Cégünk folyamatos fejlődésének és
innovatív munkájának köszönhetően mára a klasszikus távközlési megoldások
mellett a modern IP technológiára épülő szolgáltatásokat is igénybe vehetik
partnereink.
A 4Voice szolgáltatás portfoliója hangsúlyosan Intelligens Hálózati (Intelligent
Network - IN) megoldásokra épül, cégünk fő célközönségét pedig olyan távközlési
szolgáltatók alkotják, akik meglévő szolgáltatásaikat szeretnék az IN
technológia segítségével korszerűbbé, színesebbé tenni. Ezen igények
kiszolgálása érdekében a 4Voice az egyetlen olyan távközlési cég Magyarországon,
melynek rendszere kimondottan úgy került kialakításra, hogy Intelligens Hálózati
szolgáltatásait megossza más szolgáltatókkal. Segítségünkkel Partnereink akár
azonnal bevezethetik új termékeiket a piacra és nyújthatnak előre- vagy utólag
fizetett, hívókártya- vagy számla alapú szolgáltatásokat egyéni, illetve üzleti
felhasználóknak. Partnereink kompromisszumok nélkül élvezhetik minden előnyét a
professzionális szoftveres telefonközpontunknak és real-time számlázó
rendszerünknek anélkül, hogy komoly összegeket fektetnének be saját berendezések
megvásárlásába.
Célunk, hogy olyan szolgáltatásokat ajánljunk ügyfeleink számára, amelyekkel
a legjobb ár-érték arány mellett a leginkább testre szabott megoldásokat tudják
alkalmazni. A távközlési partnereink mellett nagy hangsúlyt fordítunk a kis- és
középvállalatok kiszolgálására. Számukra sok egyéni technikai megoldás mellett
általános költségcsökkentő megoldásokat is nyújtunk.
Cégünk fontosnak tartja, hogy Partnereink teljes körű kiszolgálásban
részesüljenek, és a távközlési paletta összes szolgáltatását egyetlen kézből
megkaphassák. Szolgáltatásaink elérhetősége nem korlátozódik kizárólag az
országhatárokon belülre, hiszen azokat igény esetén a környező és távolabbi
országokban is biztosítani tudjuk elősegítve ezzel Partnereink számára
lényegesen nagyobb piacok meghódítását.
4Voice Távközlési Kft.
1134 Budapest,
Kassák Lajos 11-13.